A magyarok legyei...  - Haldorádó 2006-08-25

Horgászbotok nélkül, mellescsizma nélkül, műlegyek nélkül, egy MűHOSz elnökkel, egy legyesőrült fordító-szerkesztő társsal és sok-sok reménnyel vágtam neki az idei műlegyező kontinensviadalnak. Nem versenyezni, hanem tájékozódni és tárgyalni mentünk a Száva bölcsőjéhez.

Esti indulás Debrecenből, rendőr-attak Budán (nevetséges, 2000 Ft-os csekk), majd hárman tovább Bécs-Klagenfurt-Szlovénia-Bled útvonalon, és reggel kilenckor már a recepciót támasztottuk a megbeszélt szállodában. Hiába a sietség, Ferguson elnök úr már kint volt a terepen: a Sava Bohinjkán.

A Száva bohinji, mintegy 25 folyam-kilométeres szakaszán tartották idén a versenyt.

Bizony! Nem ismeretlen pálya! Voltak jobb „dzsidipis” évek, amikor egymást érték a magyar legyes csoportok a parton és vízben. Engem is ez a folyó tanított meg a nagyobb (szivárványos) pisztrángok fogására.

Magyarok a Szávában (’98-ban)

Innen, a Bohinjsko tóból ered útjára a folyó

Kezdetben szűk kanyonban halad

Mély medret váj a kristálytiszta víz

Most a lengyel, portugál, bolgár és román versenyzőknek tanított alázatot. Még szegény Konieczny mesternek is feladta a leckét, akivel Lengyelországban barátkoztunk meg, amikor a lengyel vezetésnél vendégeskedtünk a San folyónál.

A fiatal bolgár és bírója

Konieczny mester

Hiába, akik „csak” negyvenes szárazlégy-zabáló pérekhez és őshonos sebes pisztrángokhoz szoktak, azoknak akklimatizálódniuk kell a kétkilós szivárványos dinamitokhoz.

Itt csak a szakáll nélküli horog használata megengedett

Pályabíró így…

… pályabíró úgy…

… pályabíró amúgy

Sok bíró sokat lát ?

A verseny semmi újat nem mutatott, hiszen sokszor voltunk már világversenyeken, igaz, nézőként.

Néző 1

Néző 2

Néző 3

Évtizedes, megszokott rendszerben zajlik a verseny: minden versenyzőre jut egy mérlegelő bíró és egy kb. 200 méteres folyószakasz, a versenyző dobál, cserélgeti a műlégyfajtákat, megtalálja a legfogósabbat, akaszt, fáraszt, szákol, kilábal a vízből, kézi merítőben átadja a zsákmányt, a bíró mér, csalit vizsgál, visszaengedi a halat, adminisztrálja és aláírat a versenyzővel, aki visszagázol a vízbe és kezdi elölről. A helyezést a fogott halak hossza dönti el.

Fáraszt…

… szákol…

… ki vele!

Felemás élmény keresni a „nagy” embert és közben csak tehetetlenül, nézőként bámulni a versenyzőket.

- Nézd, mit csinál!? Ha ezt más mondja, nem hiszem el! – kiált fel Feri – Nem látja, hogy a sodráson át kéne dobni azt a k..a sztrimert?

Mindnyájunkat elkapott a horgász- és versenyláz, osztottuk az észt ész nélkül, még jó, hogy egy ember se volt a környéken, aki értett volna minket.

Így kellene dobni…

- Komolyan mondom – mérgelődött Feri –, Bogaras Pityu azóta már öt halat kiszedett volna a böszöm hallegyeivel.

De se Bogaras Pisti, se más nem volt ott a magyar válogatottból, csak kis szövetségünk „tárgyaló delegációja”.

Sir Ferguson pedig sehol. Véget ért a nap első félideje, a közös ebédnél el is csíptük a FIPS vezetőségét, akiket ebéd közben zavartunk, de előtte még kezeltünk a lengyel, horvát és szlovák barátainkkal. Az ősz, szimpatikus úr odáig volt, hogy ekkora utat tettünk meg, ráadásul horgászfelszerelés nélkül, ezért kaptunk is egy újabb időpontot estére. Jól jött egy kis pihi, mert több mint egy napja nem aludtunk.

Este a szálloda különtermében fogadott Mario, a nemzetközi szövetség titkára, és az elnök. Átadtuk magyaros ajándékainkat, ami legalább annyira meghatotta az Elnök urat, mint Lefty (a tolmácsunk) katedrai szintű angolja... Miután tisztázták, hogy Lefty nem egy essexi farm mellől hazánkba szabadult angol, rátértünk a tárgyra.

Ennyi országból volt versenyző

A kényes és diplomáciai jellegű témákon és a nemzetközi folyosópletykákon kívül a lényeg: a MűHOSz-t felvette tagjai közé a legyes szövetség, a következő és kötelező lépcső a konföderációs szövetségbe való belépésünk.

Nagyon szerették volna, ha már ezen az EB-n és a portugáliai mundiálon is képviseli hazánkat a csapatunk, de megértették, hogy ennek az anyagi költségeit még nem volt képes előteremteni a kis hazai legyestábor. Csodálkoztak is rendesen, amikor hazánk legyes helyzetéről tájékozódtak (még állami-államtitkári szinten is).

Elnök Úr megállapította, hogy még a fanatizmusnál is több, amit mi teszünk, és őszinte sikert kívánt hozzá. Mario Podmanik így summázta: „akkor Ti most történelmet írtok”. Meghatottan és a föld felett lebegve mentünk át a sajtórészlegbe, ahol megtörténtek azok a bizonyos kézfogások, aláírások és elkattantak azok a szükséges vakuk.

Elszántan : alelnök és elnök

Balról jobbra: Erdélyi Balázs (alelnök, MűHOSz), Lefty (tolmács), Mario Podmanik (titkár, FIPS), James Ferguson (elnök, FIPS), Klément Ferenc (elnök, MűHOSz)

Másnap kipihenve, sajtósnak és fotóslegénynek öltözve közelítettük meg a versenypályát. Volt, ahol az akreditációnkat kérték, aminek hiányában nem lehet ám bárhogyan közlekedni a versenypályán. Nem volt gond ezzel. „Ja, hát önök a magyar csapat” üdvözléssel megengedték, hogy pár „kényes” fotót készítsünk, máshol pedig – őszinte meglepetésünkre – Leftyt és engem ismertek fel a műlegyes internetes magazinunk (Flyfishing.hu) révén. Kezdett olyan családiassá válni az atmoszféra, amilyen az itthoni versenyeken szokott lenni.

Ulrich Schneider (D) bizakodva érkezik

A házigazdák vezetője (jobbra) az utolsó pillanatokban is hasznos információkkal szolgált

A versenyzés technikáját-taktikáját itt viszont teljesen más követelményekhez kellet igazítani, mint akár az Ipolyon. Egy angol, egy portugál, Konieczny mester (lengyel), a bolgár és az egyik skandináv fiatal srác versenyzését követtük figyelemmel huzamosabb ideig. Nagyjából mindegyik pályáján ugyanazt kellett (volna) nyomni. Nem is tudom miért, de mintha az angol versenyző megértette volna, miről beszélünk a parton, mert miután váltott, és öklömnyi sötét hallegyeket vezetett át az erős sodráson, sorra fogta az ötvenes szivárványos pisztrángokat. Egy idő után azt a gondolatunkat is megsejtette, hogy legyet kellene cserélni, és gyorsabban kellene vontatni azt a sztrimert (hallegyet)…

A portugál versenyző inkább a vízközt úsztatott, majd mozgatott nimfázást választotta. Nem pici, hanem nagyobb műlegyet kellett volna kötnie az előkére, úgy biztosan nem akadt volna le az a sok frissen telepített hal. A fiatal norvég sorra fogta a halakat. Két fogás után pihentette a helyet, majd visszaváltott a tuti gödörhöz. Hibátlanul és rendkívül fegyelmezetten „dolgozott”. Kívülről egész jól át lehetett látni a helyzetet.

A hazai kishitűek folytonos morgása ellenére talán mi sem vallottunk volna szégyent az ismert Száva folyón. Az eddigi nemzetközi megmérettetéseken mindig jól szerepeltünk (dobogó közelében), akár horvát, akár boszniai, akár szerb versenyekről beszélünk.

Álmodozó vagyok ? Lehet. Elképzelem, mikor majd a nagy műlegyező versenyeken felszisszennek: A magyarok legyeitől ments meg, Uram, minket!

EB adatok: 97 egyéni versenyző, 19 csapat, 3 versenynap

• Zuntar, Dusan (SLO)
• Valsesia, Massimo (ITA)
• Konz, Branko (SLO)
• Szlovén 1. csapat
• Olasz csapat
• Cseh csapat

Erdélyi Balázs (Pupa)