Ránk zúdult a tél, megállás nélkül építi állásait idefenn az északi végeken.
A városi havakhoz szokott autósnak szemkápráztató a hófehér lepel, melybe csak
a szánok talpa hasít barázdát, csipkét pedig a környék vadjainak lábnyoma
formáz. Az út mellett a Jósva-patak
szalad, szélein jégvirágos a part, bucskázik rajta a reggeli fény, párolgó vize
mögött rejtőzködik a közeli Jósvafő.Téli
patakjáró túránk úti célja ez a szerény vízfolyás, amely a természet rendjéhez
igazodva patakká duzzad, de vannak évek, amikor folyónak képzeli magát.
Jósvafőn a barlangból kifolyó forrás vize be, itt a legzordabb télben is lehet
pisztrángot vagy domolykót fogni. A környéken fakadó karsztforrások kisebb
patakokat táplálnak, köztük a Jósva-patakot, amely a forrásától indulva 400-500
méter után felveszi a Komlós-forrás vizét. A falucska északi részén csatlakozik
hozzá a Tohonya-patak, mely a Kecső-patak, Szabó-kút, Kis-Tohonya, Nagy-Tohonya
és Lófej-források vizét szállítja. A majd' kétszeresére duzzadt Jósva-patak,
Ófalu végén felveszi még a Kajta-patak vizét is. Miután összegyűjtötte a
környék forrásait, csapadékvizeit, elsiet a Bódvába, az-után a Sajón keresztül
a Tiszába, Dunába, majd a Fekete-tengerbe. Érdekes, hogy a pisztrángászok által
oly kedvelt Jósva-patak kezdete egy 1953-as felmérés szerint a szlovákiai
Kecsőben van - és nem Jósvafőn. Ha innen számoljuk, akkor a Jósva a torkolatig
164 kilométer hosszú utat tesz meg.
Erdélyi
Balázs cimborám hívott pár napja, hogy mit szólnék egy jóízű
pisztrángozáshoz... Nem kell messzire menni, csak ide a szomszédos Jósvára. Ami
neki tényleg a szomszédban van, hiszen Debrecenből úgy jön ide telente, mint a
hazajáró lélek, hogy kiélhesse legyes szenvedélyét. Hajnali négykor vetett ki
az ágy, még egy kávét sem ittam, hogy le ne késsem a találkozót, amit a
falu kocsmájánál beszéltünk meg. Valamikor nagyon utáltam ezeket a
szövetkezeti, egy kaptafára készült csehókat, de az idő múlásával annyi minden
meg-szépül, még ezek is, ahol falusias szemérmességgel fél áron mérik a
féldecit. A fasírozott még meleg, nem sajnálták belőle a cseresznyepaprikát,
szilvapálinkával eszegetve, iszogatva derűsen telik az idő. A kocsit egy
mellékutcában hagytam, az ablakból látom, hogy Balázsék is megérkeztek. Nem
húzza az időt, rögtön alsógatyára vetkőzik, és komótosan veszi elő a
neoprénnadrágot. A közeli patakban csobban a víz, Balázs ott terem, és
diadalmasan mutatja fiának, eszik a pisztráng. Néhány asszony kosárral a
kezében megy a szomszédos boltba, meg sem hökkennek az alsógatyás emberen, úgy
látszik, Jósvafőn télidőn megszokott, hogy alsógatyában, fél lábon ugrálnak a
férfiak. Térdig
érő hóban araszolunk felfelé a patak mentén, hogy a kisebb zubogók, nagyobb
kövek, bedőlt fák takarásában megbúvó pisztrángokat lépre csaljuk. A műlegyes
horgászat a különféle horgászmódszerek közül a legsportszerűbb, hiszen szakáll
nélküli horoggal, valamilyen légylárva vagy bogár imitációjával próbálja a
horgász megtéveszteni a halakat. A domolykó óvatos jószág, elég egy ágreccsenés
vagy a horgász árnyékának vízre vetülése, máris iszkol a helyszínről. Ezért
aztán térden állva, máskor fa mögé bújva próbálja az ember a vízre ejteni a
műlegyet úgy, hogy annak mozgása a sodródó vízben természetesnek hasson. A
pisztráng már kevésbé félénk, ráadásul a Jósva felső részén tilos a horgászat,
van ideje szebb korokat megérni. Láttunk is néhány jó kiló körüli példányt
megcsillanni a jeges vízben.Pisztrángfélékből
mind a szivárványos, mind a sebes fogható a patakban, ráadásul - és ez igazán
különleges! - Európában egyedül itt, a Jósva-patakban ívik le a szivárványos
pisztráng. Megfogásukhoz klasszikus nedves legyet használunk, angol módszer
szerint, a parton állva, a vizet átfésülve horgászunk. Söprögető technikának
hívják ezt a horgászatot, amelyhez a felkínált legyek a Butcher, a
„hentes", a March brown, azaz „márciusi barna", és fogós még a
February red, a „februári piros" fantázianevű is.
Az
Aggteleki Nemzeti Park területén járunk, amely 1985-ben létesült
Észak-Magyarország festői karsztvidékén. A nemzeti park északon a Szlovák
Karszt Tájvédelmi Körzettel határos; a két terület tájföldrajzi,
kultúrtörténeti, földtani szempontból is egységet alkot, és nemzetközi
védettséget élvez. A Jósva most sebesen szalad, az itteni patakok vízjárását
csapadékmaximumok és a tavaszi hóolvadás szabályozza, nemritkán előfordulnak
kisebb arvizek is. Kicsit hihetetlen, de igaz, a Jósva-patak vízállását mar
1894-től mérik! A térség a Sajó-Bódva vízgyűjtőjéhez tartozik, a felszíni
vízfolyásokat a barlangi patakok és a karsztforrások táplálják, melyeknek egy
resze csak időszakosan működik. Érdekesség, hogy a Szlovákiából érkező
Kecső-patakot, amely Kecső községben ered, ugyancsak Jósvának hívják az
ottaniak.Elindulunk
a Jósva völgyében lefelé. Sikerül egy szép szivárványost fogni, gyors fotózás
után már megy is vissza a patakba - megcsillan a karcsú test, villanásnyi idő
alatt eliszkol. Szép a völgynek tartó út, balról a falu házai, jobbról erdős
domboldal kísér bennünket, a patak mellett ropog a hó, a csend tapintható. Egy
nagyobb bedőlt fa alól újabb szivárványos kerül a merítőbe, menekült volna az
ágak alá, de az erős, vékony zsinór nem engedte. Megint fotózás, aztán vissza a
patakba, amiről a völgyet is elnevezték. Fluvius llsuafey (Jósvafej, Jósvafó')
- áll egy 1272-ben kelt latin nyelvű oklevélben (a teresztenyei királyi
adománylevélben) víznévként. Ugyanez a víznév bukkan fel később, 1295-ben az
egri káptalan által készített adásvételi szerződésben, de ekkor még lakott
településnek nyoma sincs. Majd csak később, az 1300-as évek végén kerül elő
első írásos emlék, mely már jobbágytelkekről, torony nélküli kőegyházról,
elhagyott malomról tesz említést
Már rég
volt, amikor ebédhez harangoztak, korgó gyomorral érünk fel a Tengerszem
Szállóhoz, mely nemcsak hogy egész évben nyitva van, de remek a konyhája is.
Idefentről mutatja meg magát igazán a táj, a sziklás hegyoldalak közé zártfalu,
a századelőn épült lakóházaival, a hagyományos paraszti életformát elénk táró
tájházával, ipari és kultúrtörténeti emlékeivel valóban marasztaló. Hazafelé
megálltunk Edelénynél, mert Balázs régebben horgászott már a Bódvának ezen a
szakaszán. Pisztrángnak persze most se híre, se hamva, de az egyik kanyarban
Koppány, Balázs fia fog egy apró süllőt. Piszok jó keze van, pár éve alig látszott
még ki a combcsizmából, de a Sajó szlovák szakaszán már kioktatott bennünket
pisztrángfogásból; most pedig itt vigyorog a Bódva partján a léggyel fogott
süllővel.Halat
nem sokat fogtunk, de egyre erősebb bennem a meggyőződés, hogy a Jósva-patak az
egyik legszebb pisztrángos vizünk, mely még télen is ad halat - többet ennél
nem kívánhatunk.
Zákonyi
Botond